Brahma ezért egyet tapsolt, és 
megteremtette a növényeket. Aztán
 megint tapsolt egyet, és megteremtette 
az állatokat.
Visnu semmit nem tett még ekkor, 
ő később 
vigyázott arra hogy békésen éljenek
 együtt 
a növények és az állatok.  
Shíva megint mérges lett, ilyen volt 
a 
természete, köpött egyet, és így 
születtek 
meg a mérges kígyók. Aztán megunta ezt 
is, 
azt gondolta mivégre teremtsünk mást 
mikor 
olyan jól megvoltak magukban is három
 testvérként. Tehát, gyermekem láthatod 
hogy
 végül is  hogyan haladtak a dolgok a 
teremtés
 kezdetekor. Jól éltek az állatok, és a 
növények. Brahma elégedetten sétálgatott 
a kertekben, a hegyoldalon, látta hogy 
minden jól megy. Így teltek el évszázadok.
 De aztán elkezdtek unatkozni. 
Ezért Brahma azt mondta: - Mi lenne, ha
 teremtenénk a saját képmásunkra 
élőlényeket, 
hogy bedolgozzák a kerteket, gondozzák
 az
 állatokat?
 - Visnu azt mondta: - Jól van, legalább
 nem
 fogunk annyira unatkozni. 
Shíva viszont kijelentette: - Minek, 
csak gondot 
jelentenének, meglátjátok nem lesz 
ennek jó vége! - Aztán tüzet hányt 
mérgében mert ilyen volt a természete.
 Haja lilán lobogott, olyan mérges volt. 

Ringó-hintó, rózsakehely, sárga
porzós illatos. Sötétbordó bársony 
szirmán  gömbölyödő érett harmat, 
tüskéiből meredély , zöld levele napot
áhít, egészében tünemény. 
Méhecskeraj, felé szálló, illatfelhő
vonzza mind, rózsatündér felkészülve 
virágport hint, csodaírt.

Nagyon tetszettek neki a csillagok, és arról
 ábrándozott, hogy
egyszer majd feljut oda. De hiába fészkelt a
 Nagy Zöld Fa csúcsán,
hiába volt ez a csúcs a felhők felett, az ég
 tetejére és a csillagokhoz
mégsem ért fel.
Születésétől fogva jóban volt egy óriással, akit 
Ónak hívtak.
/ Régen mindenkinek nagyon egyszerű neve volt. 
/ Folyton ketten
vándoroltak, Ó, és vállán a Kék madár.
Ám a madár egy ideje
szomorkodott, mert mindig a magasba vágyódott,
 a csillagok után.
Különösen egyikük tetszett neki, az Esthajnalcsillag.
El is határozta, hogy feleségül kéri. 
Az óriás nagyot nevetett, amikor
elmondta neki.
- Ugyan, hiszen senki sem jutott fel még odáig, 
a messzi égbe!
- De én megpróbálom, én leszek az első!
Hajthatatlan volt. Ahogy beesteledett, szárnyra 
kelt és repült, csak
repült a csillag felé. De mindhiába, nem sikerült
 elérnie. Pedig egy
héten át minden nap megpróbálta. Ám a Csillagnak 
hogy - hogy nem, .
fülébe jutott vágyakozása. A csillagok ugyanis 
mindent látnak, és
hallanak, de nem mindig avatkoznak a földi dolgokba. 
 Megsajnálta
szegény Kék madarat, és egy sugarat bocsátott a földre,
 így húzta őt
magához.

Ez a történet pontosan 1500 évvel ezelőtt játszódik, 
sem több, sem
kevesebb nem telt el azóta.
Egy lovagról és egy sárkányról szól.
A Virág királyságban lakott az erdők mélyén az Etelka
 nevű sárkány.
Három fejjel, és szép,levélzöld pikkelyekkel büszkélkedhetett.
Kedves - sőt - bájos sárkánylány létére folyton búslakodott.
 Nagyon
fájt neki, hogy az emberek vérszomjas vadállatnak hiszik.
Egyetlenegy ember volt, aki őt megértette, és ez nem volt 
más, mint
Virágszirom királykisasszony, aki a Nagy Virágpalotában
nevelkedett.
Virágszirom még kislány volt, mikor először találkoztak.
A kislány ugyanis kiszökött a palotából, és bement az erdőbe,
 mert
szamócát akart - egyedül! / micsoda felelőtlenség / gyűjteni. 
Sokáig
bolyongott, míg végül eltévedt. Fáradtan leült egy fa alá,
 hirtelen
azonban morgásra lett figyelmes. JA bokrokból egy nagy fekete
medve bújt elő. A medve már feléje is -nyúlt nagy mancsával,
 amikor
ott termett egy zöld, háromfejű szörny! Tüzet okádott a
 medvére, és
ez annak elég volt ahhoz, hogy elinaljon. Hát még hogy a 
fél bundája odalett ...
A királykisasszony látva, hogy a sárkány nem bántja, 
legyűrte
félelmét, és megköszönte neki a megmentését. Szóval, 
hogy szavamat ne feledjem, szép lassan összebarátkoztak,
 Virágszirom meg a sárkány. A palotában persze nem sejtettek
 semmit, mert Etelka jól tudta, eltiltanák tőle a kislányt,
 őt pedig elpusztítanák. Ezért hát eltitkoltak 
nagy barátságukat.

A taps közben egy világoskék ruhás, sárga sapkás,
 hosszú szakállú kínai
öregember lépett aporondra.
Kinyitott egy hatalmas, két méter átmérőjű égszínkék
 legyezőt, és a "
kiskakas csodálkozva látta, hogy azokból kiröppen a nap,
 a hold és a
csillagok
- Most kinyitom, itt vannak, repüljetek fényeim! De most
 összecsukom, . ":
hopp, már bent is vannak .
- Most megint, kirepülnek, de most visszacsukom, hoppla ...
Az egész kimondhatatlanul csodálatos fényjátékkal járt, 
körös - körül
cikázó fények és színek repültek, a kínai pedig ujjaival 
jeleket rajzolt
köröket és spirálokat a levegőbe, ujjai nyomán pedig ismét
 színek és
ragyogó fényesíkok jelentek meg ... az egész közönség
szájtátva bámult, és a
mutatvány végén lelkendezve tapsolt, a kiskakas pedig meg
 a csőrét is
elfelejtette becsukni.
- Most pedig a legyezömét becsukom és ha kinyitom, ismét 
itt ragyog a nap
a hold és a csillagok ..Az ám, hová tűntek? Nincsenek itt 
... Nem tudna
valaki segíteni... nincs itt véletlenül egy kakas, aki ha 
kukorékolna egyet,
biztosan előjönne a nap?
- De igen! - rikkantotta el magát a kakas, mert nagyon 
megijedt, hogy soha
többé nem lesz nappal, éjjel, nem lesz hold és csillagok 
Rögtön
elrikkantotta magát:
- Kukurikúúúú! Kukurikúúúú!

Pötyike közben
Mit sem sejtve repkedett
Magában így énekelgetett:
Pittye pöttye
pittye pöttye... •
Ekkor buggyant ki Zsemletötő könnye,
Hisz folyton csak a fejét törte ...
vesztesége szívét összetörte.
Szomorkodott a batyuja után
és elszundított Pötyi hátán.
A dúdolásban Pötyi elmerülve,
észre sem vette
- a törpöt elvesztette!
Zsemletötőt szerencsére
jól fogta egy faág vége,
és a szegény
törpét ringatni kezdte ...
majd hirtelen
vízcsöpp esett
a törpe fejére és
mire ébredt? na mire?
most már Pötyit is
elveszítette.
Fülébe csicsergett
vidáman egy cinke,
mégis sírdogálni kezdett a törpe ...
Pötyike meg dúdolgatva repkedett
majd épp egy rózsához érkezett,
szirmára szállva
kért egy csöpp vizet.

Fogd a vetőt Frici - Pici bácsi,
ne sajnáld az anyagot Mici - Pici néni,
Szövőszéken munka vár,
nekifognak
nap - nap után!
Szövőszéken
áll a bál,
de ha a nap lemegy
ne kellesd fonalad
a széknek,
hamar itt a másnap -
újra akkor kezdjed!
Egy a vető
Egy az ujjam
Egy a fonal-
Fonjad - fonjad
ujjacskám,
lassacskán csak lassacskán,

Az erdő szelleme, a fák lelkei libbennek a csöndben.
 Kis manók tisztogatják
a virágokat, kelyheiket, pöttyözik a szirmokat, és 
nevetgélve repkednek a
fák között. Füttyögések, madárröpték hallatszanak,
 hajnaltól sötétedésig.
A patak átlátszóan iramodik, csobog ide - oda a kövek 
és gödrök között, a
meredek fás, erdős lejtő alatt, hullámai elbújtatják a 
gránitok csillogásait
közben pedig nézi a fákat ahogyan azok fényeskedve, 
sudárkodva
lélegeznek. A kavicsok között fehér hátú fekete pókok
 úgy futkároznak,
mintha versenyeznének.